Az izomrostok kötőszöveti rostokból álló inakban (tendo) folytatódnak, amelyek az izomrost összehúzódásakor keletkező erőt a lehető legkisebb veszteséggel a mozgás passzív szerveire, a csontokra viszik át. Az izom–ín átmenet helyén az izomrost végén a myolemma és a sarcolemma mélyen befűződik, s itt belső felületükhöz a myofibrillák, külső felületükhöz pedig az ín rostjainak nyalábjai tapadnak, s ezáltal a kétféle rost a myolemma által ugyan elválasztott, de mégis szerkezeti és funkcionális egységet képez. A kapcsolat hasonlítható a gumikesztyűben levő ujjhoz, ahol az izomrost az ujj, a gumikesztyű pedig a myolemma és a róla eredő ín. Minél erősebben húzzuk a gumikesztyű végét, annál szorosabban tapad az ujjunkhoz az elvékonyodó gumiujj.
Az EM vizsgálatok alapján az izom–ín átmenet kapcsolata egymáshoz két részből áll. Kívülről az izom peri, epi- és endomysiuma folytatódik az in peri-, epi- és endotenoniumában. A valódi összeköttetést az izom- és az ínrostok közötti kapcsolat alkotja. Az izomrostok különböző hosszúságú, hegyes végkúpokban végződnek. A kúpok felülete nagyszámú, ujjszerű végcsapocskákkal borított, amelyeket keskeny invaginatiok választanak el egymástól. A csapocskák mindegyikébe benyúlnak az izomrostok aktin myofilamentumai, és megtapadnak a plasmolemmán. Ez a kapcsolat a subplasmaticus megvastagodás, ami a plasmolemmából, a glycocalixból és egy vinculumból áll. Az inat alkotó collagenrostok mikrofibrillumokra válnak szét, és a subplasmatikus megvastagodás helyén a plasmolemmán tapadnak meg a csapocskák és az invaginatiók egész felületén.
Az izomnyalábokat befoglaló perimysium mint peritendineum az elsődleges, másodlagos és a harmadlagos ínrostköteget ínba vagy ínlemezbe foglalja össze.
Az ín tömör, selyemfényű, fehér, kevésbé rugalmas, lapos vagy hengerded köteg. Az izom alakját követi, de annál vékonyabb; az izomlemez például ínlemezbe (aponeurosis) megy át. Hosszabb ínban, ínlemezben a rostok spirálisan csavarodnak, ezzel az ín szilárdsága fokozódik. Az inak húzási, szakítási szilárdsága sokkal nagyobb az izoménál, jóllehet az izom átmérője az ín átmérőjének hatvanszorosa is lehet.
Az ín a nyomást kevésbé bírja, emiatt ahol az inat erős nyomás éri (az ízületek szögein), benne rostos porc vagy csont, az egyenítőcsont van beágyazva. Előfordul, hogy az izom ina csontos vagy porcos hurkon (trochlea), mint a csigán átvezetett kötél, megtörik.
A csont és az ín összeköttetése. A kapcsolat a mechanikai igénybevétel, vagyis a ráható erők nagyságának és irányának a függvénye, emiatt eltérő nagyságú az izom eredésénél, illetve tapadásánál. A tuberositas tibiae és a térdkalács egyenes szalagja közötti összeköttetésnél például az ín rostjai párhuzamosan rendeződnek a csont felülete közelében; ez a tapadási zóna. A csont felületes rétege basophil; ez a határzóna. Alatta a csontban a mély zóna látható, ami elmeszesedett, porcos kötőszövet.
Az izom–ín kapcsolat csupán egy vékony, változó vastagságú szegélye az ínrostoknak, amelyek az izomrostok különböző hosszúságú végkúpjaiból erednek. A tapadási zónában az ínrostok különböző irányban elhajolnak a csont felületén, emiatt a csont felülete sima marad vagy csupán enyhén érdes.
Az izomrostok eredési és a tapadási inukhoz, illetőleg ínlemezükhöz eltérő nagyságú szögben kapcsolódhatnak, ezáltal ún. tollazott izom, m. pennatus, alakul ki. Az egyszerűen tollazott izom (m. unipennatus) hasában az izomrostok a párhuzamosan haladó eredési és tapadási ínlemezek között feszülnek ki. A kettősen (m. bipennatus) vagy többszörösen (m. multipennatus) tollazott izom eredési és tapadási ina elágazódik, sövény vagy sövények alakjában benyomul az izomhasba, és az izomrostok a fogaskerékszerűen egymás közé illeszkedő sövények mindkét oldalán megtapadnak. Az izom tollazottságával nő az izomrostok száma, s ezáltal nő az izomerő is, amelyet az izom ún. fiziológiai harántmetszete (fiziológiai átmérő), vagyis az izom összes rostjai harántmetszetének az összege fejez ki legjobban. Ennél rendszerint kisebb az ún. anatómiai harántmetszet (anatómiai átmérő), vagyis az izom legnagyobb harántmetszete, amely nem feltétlenül egyezik az izom rostjainak összegével.
A tollazottabb izomnak nagyobb az izomereje, összehúzódása tartósabb, viszont izomrostjai rövidebbek, s emiatt kisebb az emelés magassága (erőemelő). A kevésbé tollazott izom rostjai hosszúak, rövidülésük nagymértékű, az izomerő viszont kicsi, az izom hamar fárad. A tollazottság mértékének megfelelően dinamikus, sztatodinamikus és sztatikus izmokat különböztetünk meg.
A legtöbb izom megnyúlt orsóhoz hasonló, amely fejjel (caput) ered, a középső rész az izom hasa (venter), ez a farokban (cauda) folytatódik, amellyel megtapad. Mindezek lehetnek két-, három-, sőt négyfejűek (biceps, triceps, quadriceps), kéthasúak (digastricus) vagy több helyütt tapadó közös izmok (m. communis). Az izom eredése, az origo, amely összehúzódáskor alig vagy egyáltalában nem mozdul el, punctum fixum; ez általában a test középsíkjához közelebb esik. A tapadás, az insertio, az a rész, amely összehúzódáskor eredeti helyzetéből kitér (punctum mobile), pedig általában a középsíktól távolabb esik A két fogalom meghatározása csak viszonylagos. Egyes izmokban a mozgás állapotának megfelelően mindkét pont kimozdulhat vagy éppen fel is cserélődhet (pl. a fejnyakkarizom); a körkörös izmoknak nincsen eredési és tapadási végük.
Alakja szerint az izom lehet orsó, lapos, köteg vagy lemez alakú.
Nagysága szerint van kicsiny, néhány cm-nyi (m. articularis), és nagyon hosszú (fejnyakkarizom) vagy pedig nagy kiterjedésű (köpenyszerű izmok, a törzzsel közös izmok, a hasizmok).
Helyeződése és lefutása szerint van felületes (m. superficialis), mély (m. profundus), lapos (m. planus), illetőleg egyenes (m. rectus), haránt (m. transversus) vagy ferde lefutású (m. obliquus) és körkörös (m. orbicularis) izom.
Működése szerint van hajlító- (m. flexor), nyújtó- (m. extensor), közelítő- (m. adductor), távolító- (m. abductor), forgató- (m. rotator), emelő- (m. levator), levonó- (m. depressor), tágító- (m. dilatator), hátravonó (m. retractor) előrevonó (m. protractor), bőrmozgató (m. cutaneus), feszítő- (m. tensor) és záróizom (m. sphincter) stb.
Az izom eredésétől a tapadásáig egy, két vagy több ízületen is áthalad, ezáltal több ízületre, akár eltérő módon is, hat.
A legtöbb izom főműködése mellett egyidejűen kisebb fokú mellékműködést (mellékhatást) is végez. Így például valamely nyújtó- vagy hajlítóizomnak ízületet rögzítő, sztatikus működésén kívül pronatiót, illetve supinatiót végző tevékenysége is lehet. A mozgás mindig több izom vagy izomcsoport együttműködése; miközben támogatják egymás működését, synergeta izmok, vagy ellentétes hatásúak, antagonista izmok. A synergeta izom a mozgás másik fázisában antagonista izomként is működhet és fordítva.
Az izomtónus az izomra jellemző, mérsékelten feszült állapot, amelyet az izom rostjainak egymást váltó és különböző intenzitású összehúzódása, készenléti állapota idéz elő. Az izomtónus a testhelyzetet tartja fenn, az idegétől megfosztott izom tónusát is elveszti.
Az izom aktívan összehúzódik, rostjai maximálisan a felére rövidülnek, önmagától azonban nem képes nyúlni, hanem passzívan a nehézségi erő, a testsúly vagy ellentétes működésű izmok hatására nyúlik meg.
Az izomerő (izommunka) mértéke a súly és az emelés magasságának a szorzata. Az izomerő azonban egyedileg nagyon ingadozó. Az elmozdított súly nagysága az izom fiziológiai harántmetszetétől, az emelés magassága pedig az izomrostok hosszától és helyzetétől függ. Az emelési magasság az a távolság, amelyet a punctum mobile az izom összehúzódása során megtenni képes.
Az izmok a csontokat tapadásuk szerint egy- vagy kétkarú emelőként mozgatják. Egykarú (gyorsasági) emelő esetében az izom tapadása és az elmozduló csontvég (teher, súly) a forgástengelynek ugyanazon az oldalán, kétkarú emelő esetében pedig a tengely az izom tapadási pontja és az elmozduló csont közé esik. A legtöbb izom hegyesszögben, az ízület közelében tapad, ami mechanikailag kedvezőtlen; ezt az izom járulékos berendezései (gumók, dudorok stb.) részben kedvezően módosítják. A rövid erőkar és a hosszú teherkar viszont gyorsabb mozgást tesz lehetővé.
Az izom gyorsan alkalmazkodik az igénybevételhez, rendszeres gyakorlással a teljesítménye jelentősen nő. Ennek oka kettős. Egyfelől a gyakorlás során az ugyanazon mozgásban részt vevő izmok működése koordináltabbá válik, motoros beidegzésük jobb időzítésben működik, másfelől a gyakran működő izom rostjai megvastagodnak, számuk azonban nem szaporodik (funkcionális hypertrophia). Változik az izomrostfehérje összetétele, anyagcseréje, és nem zárható ki az sem, hogy fibrillumaik vagy éppen azt felépítő filamentumaik is szaporodnak. A funkcionális hypertrophia nem fokozható a végletekig, bizonyos szint elérése után az izom teljesítménye gyorsan visszaesik.
Az inaktivitási atrophia során a sokáig nyugalomban levő izmok akár napok alatt sorvadhatnak, rostjaik elvékonyodnak; ennek súlyosabb foka az izom „túlrövidülése”, speciális esete pedig a motoros beidegzés bénulása vagy az ideg szakadása következtében fellépő bénulásos atrophia, amely elfajulással és degeneratív elváltozásokkal jár együtt. Az izom sorvadásával az intramuscularis zsírszövet megszaporodik.
Minden izmot legalább két artéria lát el, amelyek derékszögben lépnek az izomba és hosszanti irányban ágazódnak el. Többszörösen anastomozálva sűrű érhálózatot alkotnak, ami intenzív anyagcserét tesz lehetővé. 1 mm2-en hidegvérű állatokban 400, lóban 1400, kutyában 2600 capillaris van. Az izomzat capillarisainak hossza emberben kb. 100 000 km, felülete 6300 m2. A kor előrehaladtával, illetve állandó és fokozott működésekor az izom capillarisainak száma nő.
A harántcsíkos izom – a simaizom és a szívizom idegellátástól független, automatikus működésével ellentétben – csak idegimpulzusra húzódik össze. Kötőszövetes elemeinek rugalmasságán felüli tónusa is idegimpulzusoktól függ.
Az izomnak érző és mozgató beidegzése is van.
Az izomhoz térő mozgatórostok a gerincvelő két vagy három szelvényéből származnak, függetlenül attól, hogy mely ideg rostjaival jutnak az izomhoz (szelvényes beidegzés). Ennek klinikai jelentősége van.
Az ideg az izomhas közepén vagy afölött lép az izom rostjai közé, és ez a perimysiumban fonatot képez; ennek nagysága az izomrostok számával, vagyis a tollazottsággal nő. Egy agy- vagy gerincvelői motoros idegsejt egyetlen neuritje elágazódva több izomrostot lát el véglemezeivel. Ez a mozgatóegység.
Minden izomrostnak van egy effector szerve, izomvéglemeze. Az egy idegsejthez tartozó mozgatóegységhez a szemizmokban 25, a végtagizmokban 400–500 izomrost tartozhat.
Mivel az idegimpulzus és az elemi izomkontrakció a „minden vagy semmi” elv alapján működik, a fokozatos izomműködés különböző számú és elrendeződésű motoros egység „bevetésével” képzelhető el. Mindamellett a mozgatóegységek neuronjai lehetnek a tényleges munkát végző fázisos és inkább az izom tónusát biztosító tónusos működésűek.
Az izom érző beidegzését – amely a reflexnél jelentős – két specifikus végkészülékkel, az izomorsóval és a Golgi-féle ínorsóval bíró érző idegsejtek látják el.
Az izom passzív feszültségi állapotát az izomorsó, aktív és passzív állapotát egyaránt az ínorsó érzékeli. Ezeken kívül az izomban vannak általános érző- (hő, fájdalom, nyomás) rostok is; mindezek a motorikus rostokkal együtt közös idegkötegben lépnek az izomba. A m. mylohyoideusban, a m. palatinusban és a m. pterygoideus medialisban nincsenek izomorsók.
Az izmok segítő szervei az izompólyák, az ínhüvelyek és a nyálkatömlők.
Szürkésfehér színű, erekben és idegekben szegény, tömött-rostos kötőszövetből álló, fényes lemez. Ha több rugalmas rostot tartalmaz, sárgás árnyalatú, izmok vagy izomcsoportok körül pólyahüvelyeket képez, rostok fűzik az izom epimysiumához, az izomba is benyomul, és abban sövényeket (intersectiones tendineae s. septa intramuscularia) alkot. Néhol megvastagodik és tartószalagot (retinaculum) képez, amelyen másik izom is eredhet. A pólya az izmok eredése és tapadása tájékán a csonthártyába megy át.
Felületes és mély pólyarendszer különíthető el. A felületes pólya, a fascia superficialis, vékony, laza szerkezetű, gyakran kettős lemez, amely a bőr alatti kötőszövettől nehezen választható szét. A mély pólyához általában interfascialis kötőszövet fűzi, de össze is olvadhatnak egymással. Helyenként két lemeze közé harántcsíkos izomszövetből álló, terjedelmes bőrizmok (mm. cutanei) vannak beágyazva.
Több pólya találkozásánál kötőszövettel kitöltött terek (spatia intermuscularia) alakulnak ki, amelyekbe ágyazottan erek és idegek haladnak, ilyenformán a zárt pólyahüvelyekben összehúzódó, a teret hol szorosabban, hol lazábban kitöltő izmoknak a vér és a nyirok passzív mozgatásában is fontos szerepük van. Sebészeti nézőpontból a pólyarekeszek jelentősebbek a bennük levő izmoknál, mert alkalmas teret képeznek kóros folyamatok terjedéséhez, másfelől a kötőszövet sérülése könnyen gyógyul, emiatt a sebész a pólyák között hatol mélyebb területre, s a pólyák kifogástalan gyógyulása a feltétele a tökéletes működést biztosító regenerációnak.
Az ínhüvely kétféle lehet: 1. fibrosus ínhüvely, vagina fibrosa tendinis, 2. synovialis ínhüvely, vagina synovialis.
1. A rostos ínhüvely, a vagina fibrosa tendinis, a csontokon megtapadó vastag pólyarészlet, amely az átsikló inakat synovialis ínhüvelyeikkel együtt a csontok árkaiban rögzíti; ha szalagszerű, akkor tartószalag, retinaculum tendinis a neve. Ha a rostos ínhüvelyen áthaladó izom vagy ín az irányát változtatja, rajta mint hengeren átfordul, akkor trochlea muscularisnak is nevezzük (pl. a felső ferde szemizom trochlea muscularisa).
2. A synovialis ínhüvely, a vagina synovialis tendinis (tendovagina mucosa), az ín egy szakaszát hüvelyező, kettős falú, synoviával telt, zárt cső. Az ín csontok fölötti átsiklását segíti elő. Szerkezete hasonló a nyálkatömlőéhez, fibrosus és synovialis rétegből áll, üregében synoviaszerű folyadék van; az inat nem csupán alápárnázza, hanem teljesen körül is foglalja. A kettő közötti átmeneti forma a bursa vaginalis, amely az inat három oldalról borítja. Az ínhüvely synovialis rétege mint parietalis lemez, kettőzet, mesotendineum, alakjában áthúzódik az ínra, és mint visceralis lemez bevonja azt. A bél fodrához hasonló mesotendineum az ínhüvelyben levő ín egész hosszában megtalálható vagy annak egyes szakaszain visszamaradó köteget képez csupán, amelyben erek és idegek haladnak az ínhoz.
A mesotendineum az ín csont vagy ízület felőli felületén tapad. Műtéti feltáráskor nem szabad az inat fölemelni, mert ha a mesotendineum elszakad, vérellátási zavar miatt az ín elhal. A közös ínhüvely, a vagina synovialis communis, több inat foglal magába, amelyeket egymással is összeköt a mesotendineum.
A nyálkatömlők (bursae synoviales) vékony falú, hosszant ovális vagy lencse alakú, lapos zsákocskák, amelyeket laza kötőszövet vesz körül. Zárt üregükben kevés, az ízületi nedvhez hasonló, nyúlós, de sikamlós folyadék van. Fibrosus és synovialis rétegük van éppúgy, mint az ízületi toknak; gyakran közlekednek is azzal (ennek gyakorlati jelentősége van). Az ízületek szögletein, kemény csont- vagy porckiemelkedések fölött és gyakran nyomásnak, zúzódásnak kitett bőrfelületek alatt találhatók, amelyek fölött az izmok, inak átsiklanak; az azokra gyakorolt nyomást tompítják, elosztják. A tömlő külső felületét laza kötőszövet rögzíti a súrlódó felületekhez. Belső, synovialis felületük egymás fölött könynyen elcsúszik.
A nyálkatömlők lehetnek együregűek, többüregűek és rekeszesek. A kortól, a használattól függően vannak konstans és inkonstans nyálkatömlők. Az utóbbiak szerzett vagy reaktív nyálkatömlők. Az állandóan előforduló nyálkatömlő helyeződése szerint lehet bursa synovialis subcutanea, subfascialis, interfascialis, submuscularis, subtendinea, valamint subligamentosa.
A bőr alatti nyálkatömlők a bőr alatti kötőszövetben, a felületes pólya fölött helyeződnek. Keletkezhetnek minden olyan tájékon, ahol a csontos váz vagy az azt borító inak, izmok a bőr alatt kiemelkednek, kidomborodnak, ahol a bőrt az állat mozgása közben vagy fekvése során erősebb nyomás éri. A nyálkatömlők többsége nem öröklött, nem embrionálisan fejlődő, hanem a mechanikai hatás következményeként a postuterinalis életben fejlődik ki. Jelenlétük, nagyságuk emiatt nem csupán a faj szerint, hanem egyedileg is nagyon eltérő lehet. Gyakorlati nézőpontból a bőr alatti nyálkatömlők (bursae synoviales subcutaneae) csoportjához soroljuk a pólyák közötti (bursae synoviales interfasciales) és a pólyák alatti (bursae synoviales subfasciales) nyálkatömlőket is.
Háziállataink közül lóban és marhában a klinikailag is jelentős nyálkatömlők a következők:
1. a crista sagittalis externa fölötti bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea parietalis, ritkán fordul elő;
2. a járomív bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea zygomatica, amely a homlokcsont halántéki nyúlványa tájékán helyeződik, ritkán fordul elő;
3. crista nuchae mögött levő bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea occipitalis, igen ritka;
4. az atlas és az axis tövisnyúlványa fölött levő, tarkószalag alatti nyálkatömlő, a bursa subligamentosa nuchalis cranialis et caudalis, gyakori;
5. az állkapcsi szöglet bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea angularis mandibularis, ritkán fordul elő;
6. a 2. és a 3. hátcsigolya tövisnyúlványa fölötti, ín alatti nyálkatömlő, a bursa subligamentosa supraspinati, szintén ritka;
7. a mar bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea supraspinati az 5. és a 6. hátcsigolya tövisnyúlványa fölött gyakran megtalálható;
8. a lapocka előtti bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea praescapularis, a lapocka elülső széle tájékán található, ritkán fordul elő;
9. a szegycsont markolata előtti bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea praesternalis, a középső szügybarázdában a nyak bőrizmának hátulsó széle fölött helyeződik, ritkán fordul elő;
10. a keresztcsont bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea ossis sacri, az 1. és 2. keresztcsigolya tövisnyúlványa fölött helyeződik, gyakran előfordul;
11. a külső csípőszöglet nyálkatömlője, a bursa subcutanea coxalis iliaca, kettős nyálkatömlő, a dorsalis tömlő a külső csípőszöglet a felső, a ventralis tömlő az alsó szöglete tájékán található, ez utóbbi subfascialisan helyeződő tömlő a dorsalisszal közlekedik;
12. a tompor bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea trochanterica, a nagyforgatón, a m. glutaeus superficialis fölött helyeződik, ritkán fejlődik ki;
13. az ülőgumó fölötti bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea ischiadica, az ülőgumó mögött, a hátulsó farizmok fölött helyeződik, ritkán fordul elő;
14. a könyökbúb bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea olecrani gyakran előfordul;
15. az orsócsont lateralis fejének szalagdudora fölötti, pólya alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea cubiti lateralis, változó nagyságú, nagyon gyakori;
16. a processus styloideus ulnae fölötti nyálkatömlő ritkán fordul elő;
17. a közös ujjnyújtó izom és az orsói kéztőnyújtó izom ina közötti, a carpus fölött levő árokban a m. abd. dig. I. fölött helyeződő nyálkatömlő, a bursa subcutanea m. abd. dig. I. nagyon gyakori;
18. a m. ext. carpi ulnaris tapadó ina alatti nyálkatömlő, a bursa subligamentosa m. ext. carpi ulnaris, gyakori;
19. a harmadik lábtőcsont bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea praecarpalis, igen gyakran előfordul;
20. a medialis kapocscsont fejecskéjét borító bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea carpalis medialis, ritkán fordul elő;
21. az elülső és a hátulsó csüdízület palmaris, illetve plantaris felületén levő bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea dig. palmaris s. plantaris, igen ritkán fordul elő;
22. a csüdízület lateralis felületén helyeződő bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea dig. lateralis, gyakran fordul elő;
23. a térdkalács külső felülete fölött, gyakran bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea praepatellaris fejlődött ki;
24. a térdkalács basisa előtti, az előbbi nyálkatömlő fölött pólya alatti nyálkatömlő, a bursa subfascialis praepatellaris, gyakran előfordul;
25. a tuberositas tibiae fölött, a planum cutaneumon levő nyálkatömlő, a bursa subcutanea tuberositas tibiae, ritkán lelhető fel;
26. a sarokgumó bőr alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea calcanea, nagyon gyakori;
27. a külső boka pólya alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea (subfascialis) malleoli lateralis, nagyon gyakran előfordul;
28. a 4. lábtőcsont fölötti bőr alatti nyálkatömlő, a bursa subcutanea Mt4, igen gyakori;
29. a belső boka pólya alatti nyálkatömlője, a bursa subcutanea malleoli medialis, gyakran előfordul. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
